Zene kereső
Mikor hallotta a zeneszámot?
óra között

Az utóbbi 30 nap adatai érhetőek el.

Napi bölcsesség
"Minden tudás, ha elszakad az igazságosságtól s a többi erénytől, csak agyafúrtság és nem bölcsesség." Platón
Rádióreklám, hirdetés
Kiss Andrea: értékesítési manager
  telefon: +36205247671
  email: ertekesites@gongradio.hu
Hamvai Edina: salesmanager, értékesítő
  telefon: +36301825861
  email: ertekesito@gongradio.hu

KTE LA: Fordulatos meccsek a Kaposvárral

Sport / 2019. március 14. csütörtök
 
A KTE akadémistái ezen a hétvégén 6 korosztályban játszottak tétmeccseket, az U19 szabadnapos volt. A Kaposvár ellen két-két győzelem, illetve vereség volt a mérleg, míg a Cegléd ellen csak az U13 tudott pontot szerezni ezúttal. 

U17: KTE LA – Kaposvár 1-3 (1-2)

U17 II. osztály, 18. forduló

KTE: Bodor B. – Kovács, Treiber, Ugrai – Barkóczi (Edmilson 54.), Kasztel, Busa, Récsei (Faragó 46.) – Fekete – Bessenyei (Szalai 54.), Szedmák.

Gól: Fekete (34.) ill. Barkóczi (8. – öngól), Ángyán (43.), Orsós (84.)

Széchenyi Márton: Nagyon furcsa mérkőzés volt, mert végig benne volt a levegőben a pontszerzés, ami végül nem sikerült. Voltak nagyon jó periódusaink, amikor több helyzetet is sikerült kidolgoznunk, ám értékesíteni nem sikerült ezeket. Ennek alapján nem érdemeltünk pontot, mert a helyzetek senkit sem érdekelnek, ha nem sikerül góllal befejezni azokat. Sokkal több minőségi munka kell a támadó szekcióban.

U16: KTE LA – Kaposvár 1-0 (0-0)

U16 II. osztály, 18. forduló

KTE: Cseh – Dénes, Kuchta, Bányai, Vörös – Hatvani – Nagy, Bellák, Csúri (Gulyás 85.), Major (Győrfi 76.) – Bodor Z.

Gól: Nagy (57.)

Széchenyi Márton: Küzdelmes mérkőzésen vagyunk, az első félidőt nagyon gyorsan el kell felejteni. A szünetben sikerült rendezni a sorokat a fejekben, összességében megérdemelt győzelmet könyvelhettünk el. Hurrá hangulatra nincs okunk, de megküzdöttünk a három pontért.

U15: Kaposvár – KTE LA 3-2 (0-2)

U15 I. osztály, 17. forduló

KTE: Gyapjas – Győri, Szél, Horváth, Szamosi – Heidrich – Barkóczi, Goretich, Kovács Á., Molnár – Lengyel.

Gól: Keszi (68.), Horváth (76. – öngól), Farkas (78.) ill. Lengyel (6.), Szamosi (22.)

Lóczi Péter: Agyonnyert meccset buktunk el, számomra érthetetlen módon. Végig irányítottuk a mérkőzést, számtalan helyzet maradt ki, kapufákat is lőttünk, illetve 2-0-nál büntetőt is hibáztunk. Az utolsó 10 percre kiengedtünk, a nagyon lelkes hazai csapat hibáinkat kihasználva fordított is. Meg kell tanulnunk jobban koncentrálni, végig meccsben maradni, mert idén már második alkalommal járunk így! 

U14: Kaposvár – KTE LA 1-4 (0-2)

U14 I. osztály, 17. forduló

KTE: Radnóti – Benke, Nagy, Kónya, Ruzsa – Bálint (László 54.), Erhardt (Vincze 44.), Gondi, Fekete (Baranyi 70.) – Átrok – Majoros.

Gól: Pintér (45.) ill. Fekete (15.), Gondi (33.), Vincze (48.), Átrok (80.)

Csima Gyula: Fontos meccset tudtunk megnyerni. Nagyon jó érzés volt bemenni az öltözőbe, mert mindenki mosolygott, mindenki vidám volt. Lehet, hogy fogunk még sírni is, de jó alapot raktunk le most.

U13: KTE LA – Cegléd 0-0 (0-0)

U13 I. osztály, Dél-Kelet, 15. forduló

KTE: Makádi – Juhász, Tóth B., Jócsák, Gyapjas – Hajnal, Fodor, Mányoki – Balla, Pusztai, Tóth L.

Csere: Polyák, Szabados, Balis, Horváth, Faragó, Petényi.

Bódi Attila: Nagyon egyoldalú mérkőzés volt. A Ceglédnek egyetlen kapura lövése sem volt, nagyon jól reagáltunk a labdavesztések után, gyorsan visszaszereztük a labdát. Szinte semmi lehetőséget nem adtunk az ellenfélnek a támadásokra. Sajnos mi sem voltunk igazán veszélyesek az ő kapujukra, a fölényünk meddő volt, nem tudtunk élni a kevés lehetőségünkkel.

U12: KTE LA – Cegléd 1-5 (0-1)

U12 I. osztály, Dél-Kelet, 15. forduló

KTE: Móczó – Bodnár, Kovács, Gál, Lőrincz – Sódar, Losonczi, Terbe – Nagy B.

Csere: Csizmadia L., Csizmadia D., Doktor, Koncz, Major.

Gól: Békési (44. – öngól) ill. Nagy Á. (28.), Paskó (38.), Konrád (47., 58.), Velkey (59.)

Dócs Dániel: A második Ceglédet fogadtuk, akiket két héttel ezelőtt edzőmeccsen már legyőztünk. Az edzésmunkánk a héten jó volt, így esélyesnek is esélyesebbnek is éreztem magunkat. Vasárnapra valami történt, mert az első perctől lapos volt a csapat. Akadtak gyengébb teljesítmények, hiába dolgoztunk ki helyzeteket is, mégis ellenfelünk ment előnnyel a szünetre. A szünetben minden cserémet kihasználtam, néhányan jól, néhányan kevésbé jól szálltak be. Bár 2-0 után még szépítettünk, gyorsan kaptuk a harmadik gólt, ami után összeestünk, így nem volt már esélyünk visszajönni. Ez volt az eddigi legnagyobb vereségünk, abban viszont biztos vagyok, hogy ilyen nem fog többet előfordulni. Sorozatban 6 győzelem, 25 rúgott és 5 kapott gól volt a mérlegünk, erre az útra kell visszatérnünk.  

Gong Top 25

  • 19. hét (2019. Május 06. - Május 12.)
    1
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    2
    Lost Frequencies ft. The NGHBRS - Like I Love You
    3
    Varga Viktor & Balla Eszter - Csalj Meg
    4
    Ava Max - Sweet But Psycho
    5
    Klingande & Jamie N Commons - By The River
    6
    Rúzsa Magdi - Mona Lisa
    7
    Lizzo - Juice
    8
    Ally Brooke Feat. Tyga - Low Key
    9
    Alle Farben & Ilira - Fading
    10
    Nagy Adri - Szép Voltál
    11
    Mabel - Don’t Call Me Up
    12
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    13
    Stephen Puth - Sexual Vibe
    14
    Ariana Grande - 7 Rings
    15
    Kelemen Kabátban - Kicsi Rigó
    16
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    17
    Halott Pénz - Amikor Feladnád
    18
    Martin Garrix Feat. Bonn - No Sleep
    19
    Follow The Flow - Gavallér
    20
    Avicii Feat. Aloe Blacc - S.O.S
    21
    Ákos - Nem Kell más Vígasz
    22
    Lil Nas X Feat. Billy Ray Cyrus - Old Town Road
    23
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    24
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me
    25
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart
  • 18. hét (2019. Április 29. - május 05.)
    1
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    2
    Ava Max - Sweet But Psycho
    3
    Ally Brooke Feat. Tyga - Low Key
    4
    Lizzo - Juice
    5
    Varga Viktor & Balla Eszter - Csalj Meg
    6
    Lost Frequencies ft. The NGHBRS - Like I Love You
    7
    Stephen Puth - Sexual Vibe
    8
    Klingande & Jamie N Commons - By The River
    9
    Alle Farben & Ilira - Fading
    10
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi - Baby
    11
    Rúzsa Magdi - Mona LIsa
    12
    Madel - Don’t Call Me Up
    13
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    14
    Ariana Grande - 7 Rings
    15
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    16
    Nagy Adri - Szép Voltál (-NEW!-)
    17
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me
    18
    Kelemen Kabátban - Kicsi Rigó
    19
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart
    20
    Follow The Flow - Gavallér (-NEW!-)
    21
    Martin Garrix Feat. Bonn - No Sleep(-NEW!-)
    22
    Halott Pénz - Amikor Feladnád
    23
    Lil Nas X Feat. Billy Ray Cyrus - Old Town Road (-NEW!-)
    24
    Ákos - Nem Kell más Vígasz (-NEW!-)
    25
    Avicii Feat. Aloe Blacc - S.O.S. (-NEW!-)
  • 17. hét (2019. Április 22. - Április 28.)
    1
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    2
    Ava Max - Sweet But Psycho
    3
    Ally Brooke Feat. Tyga - Low Key
    4
    Lizzo - Juice
    5
    Alle Farben & Ilira - Fading
    6
    Stephen Puth - Sexual Vibe
    7
    Varga Viktor & Balla Eszter - Csalj Meg
    8
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    9
    Lost Frequencies ft. The NGHBRS - Like I Love You
    10
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    11
    Klingande & Jamie N Commons - By The River
    12
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me
    13
    Ariana Grande - 7 Rings
    14
    Madel - Don’t Call Me Up
    15
    Rúzsa Magdi - Aduász
    16
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    17
    Ákos - Hazatalál 
    18
    Lisa Stansfield - Never Ever
    19
    Bebe - Vágyak
    20
    Kelemen Kabátban - Kicsi Rigó
    21
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart
    22
    Halott Pénz - Amikor Feladnád
    23
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    24
    Patikadomb - Nevet A Hold
    25
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
  • 16. hét (2019. Április 15. - Április 21.)
    1
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    2
    Ava Max - Sweet But Psycho
    3
    Ally Brooke Feat. Tyga - Low Key
    4
    Lizzo - Juice
    5
    Alle Farben & Ilira - Fading
    6
    Stephen Puth - Sexual Vibe
    7
    Varga Viktor & Balla Eszter - Csalj Meg
    8
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    9
    Lost Frequencies ft. The NGHBRS - Like I Love You
    10
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    11
    Klingande & Jamie N Commons - By The River
    12
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me
    13
    Ariana Grande - 7 Rings
    14
    Madel - Don’t Call Me Up
    15
    Rúzsa Magdi - Aduász
    16
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    17
    Ákos - Hazatalál 
    18
    Lisa Stansfield - Never Ever
    19
    Bebe - Vágyak
    20
    Kelemen Kabátban - Kicsi Rigó
    21
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart
    22
    Halott Pénz - Amikor Feladnád (-NEW!-)
    23
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    24
    Patikadomb - Nevet A Hold
    25
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
  • 15. hét (2019. Április 08. - Április 14.)

    Halott Pénz - Hajtól Szívig
  • 14. hét (2019. Április 01. - Április 07.)

    Klingande & Jamie N Commons - By The River (-NEW!-)
    21
    Patikadomb - Nevet A Hold
    22
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    23
    Kelemen Kabátban - Kicsi Rigó
    24
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    25
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
  • 13. hét (2019. Március 25. - Március 31.)
    1
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    2
    Ava Max - Sweet But Psycho
    3
    Ally Brooke Feat. Tyga - Low Key
    4
    Lizzo - Juice
    5
    Alle Farben & Ilira - Fading
    6
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    7
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    8
    Ariana Grande - 7 Rings
    9
    Stephen Puth - Sexual Vibe
    10
    Varga Viktor & Balla Eszter - Csalj Meg
    11
    Lost Frequencies ft. The NGHBRS - Like I Love You
    12
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me
    13
    Rúzsa Magdi - Aduász
    14
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart
    15
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    16
    Ákos - Hazatalál 
    17
    Lisa Stansfield - Never Ever
    18
    Bebe - Vágyak
    19
    Madel - Don’t Call Me Up
    20
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    21
    Patikadomb - Nevet A Hold
    22
    Antonyo - Give Me The Night
    23
    Kelemen Kabátban - Kicsi Rigó
    24
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    25
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
  • 12. hét (2019. Március 18. - Március 24.)

    Kelemen Kabátban - Kicsi Rigó (-NEW!-)
    24
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    25
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
  • 11. hét (2019. Március 11. - Március 17.)

    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
  • 10. hét (2019. Március 04. - Március 10.)

    Mabel - Don’t Call Me Up (-NEW!-)
  • 09. hét (2019. Február 25. - Március 03.)

    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    25
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
  • 08. hét (2019. Február 18. - Február 24.)
    1
    Ava Max - Sweet But Psycho
    2
    Lizzo - Juice
    3
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    4
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    5
    Alle Farben & Ilira - Fading
    6
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart 
    7
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    8
    Ariana Grande - 7 Rings
    9
    Rúzsa Magdi - Aduász
    10
    Stephen Puth - Sexual Vibe
    11
    Ally Brooke Feat. Tyga - Low Key (-NEW!-)
    12
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    13
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me
    14
    Lisa Stansfield - Never Ever
    15
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    16
    Ákos - Hazatalál 
    17
    Antonyo - Give Me The Night
    18
    Bebe - Vágyak
    19
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    20
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    21
    Varga Viktor & Balla Eszter - Csalj Meg (-NEW!-)
    22
    Lost Frequencies ft. The NGHBRS - Like I Love You (-NEW!-)
    23
    Patikadomb - Nevet A Hold
    24
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    25
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
  • 07. hét (2019. Február 11. - Február 17.)
    1
    Ava Max - Sweet But Psycho
    2
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    3
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart 
    4
    Alle Farben & Ilira - Fading
    5
    Lizzo - Juice
    6
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    7
    Rúzsa Magdi - Aduász
    8
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    9
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    10
    Ariana Grande - 7 Rings
    11
    Lisa Stansfield - Never Ever
    12
    Stephen Puth - Sexual Vibe
    13
    Ákos - Hazatalál 
    14
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    15
    Bebe - Vágyak
    16
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me 
    17
    Antonyo - Give Me The Night
    18
    Deniz - Ide Várnak Vissza
    19
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    20
    Ellie Goulding Feat. Diplo & Swae Lee - Close To Me (-NEW!-)
    21
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    22
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    23
    Patikadomb - Nevet A Hold (-NEW!-)
    24
    Hooligans - Félig Ébren 
    25
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
  • 06. hét (2019. Február 04. - Február 10.)
    1
    Ava Max - Sweet But Psycho
    2
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    3
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart 
    4
    Alle Farben & Ilira - Fading
    5
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    6
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    7
    Rúzsa Magdi - Aduász
    8
    Lisa Stansfield - Never Ever
    9
    Lizzo - Juice
    10
    Ákos - Hazatalál 
    11
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    12
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    13
    Antonyo - Give Me The Night
    14
    Bebe - Vágyak
    15
    Ariana Grande - 7 Rings (-NEW!-)
    16
    Deniz - Ide Várnak Vissza
    17
    Stephen Puth - Sexual Vibe (-NEW!-)
    18
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    19
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    20
    Ellie Goulding & Diplo & Swae Lee - Close To Me (-NEW!-)
    21
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
    22
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    23
    Hooligans - Félig Ébren (-NEW!-)
    24
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    25
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
  • 05. hét (2019. Január 29. - Február 03.)
    1
    Ava Max - Sweet But Psycho
    2
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    3
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart 
    4
    Lisa Stansfield - Never Ever
    5
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    6
    Rúzsa Magdi - Aduász
    7
    Alle Farben & Ilira - Fading
    8
    Ákos - Hazatalál 
    9
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    10
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    11
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant
    12
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém
    13
    Antonyo - Give Me The Night
    14
    Bebe - Vágyak
    15
    Lizzo - Juice
    16
    Deniz - Ide Várnak Vissza
    17
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    18
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
    19
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    20
    Compact Disco - Közel
    21
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    22
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    23
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    24
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    25
    Ed Sheeran - Happier
  • 04. hét (2019. Január 21. - Január 27.)
    1
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    2
    Ava Max - Sweet But Psycho
    3
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart 
    4
    Lisa Stansfield - Never Ever
    5
    Rúzsa Magdi - Aduász
    6
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    7
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    8
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    9
    Ákos - Hazatalál 
    10
    Antonyo - Give Me The Night
    11
    Bebe - Vágyak
    12
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    13
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó0
    14
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    15
    Alle Farben & Ilira - Fading (-NEW!-)
    16
    Compact Disco - Közel
    17
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    18
    Bermuda Feat. Felcser Máté - Dőlj Felém (-NEW!-)
    19
    Calvin Harris & Rag 'n' Bone Man - Giant (-NEW!-)
    20
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    21
    Deniz - Ide Várnak Vissza (-NEW!-)
    22
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    23
    Ed Sheeran - Happier
    24
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    25
    Lizzo - Juice (-NEW!-)
  • 03. Hét (2019. január 14. - 2018. január 20.)
    1
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    2
    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart 
    3
    Lisa Stansfield - Never Ever
    4
    Ava Max - Sweet But Psycho
    5
    Rúzsa Magdi - Aduász
    6
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    7
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    8
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    9
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    10
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
    11
    Antonyo - Give Me The Night
    12
    Bebe - Vágyak
    13
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    14
    Ákos - Hazatalál 
    15
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    16
    Compact Disco - Közel
    17
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    18
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    19
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful
    20
    Ed Sheeran - Happier
    21
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    22
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    23
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    24
    MK & Jonas Blue Feat. Becky Hill - Back & Forth
    25
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
  • 02. Hét (2019. január 07. - január 13.)

  • 01. Hét (2018. december 31. - 2019. január 06.)

  • 52. Hét (2018. december 24. - december 30.)

  • 51. Hét (2018. december 17. - december 23.)

  • 50. Hét (2018. december 10. - december 16.)

    Mark Ronson Feat. Miley Cyrus - Nothing Breaks Like a Heart (-NEW!-)
    22
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    23
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    24
    Ava Max - Sweet But Psycho (-NEW!-)
    25
    Antonyo - Give Me The Night
  • 49. Hét (2018. december 03. - december 09.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    2
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    3
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    4
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    5
    Lisa Stansfield - Never Ever
    6
    Rúzsa Magdi - Aduász
    7
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    8
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    9
    Bebe - Vágyak
    10
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    11
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    12
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful
    13
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    14
    Ed Sheeran - Happier
    15
    Compact Disco - Közel
    16
    Tiesto - Jackie Chan
    17
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
    18
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
    19
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    20
    Ákos - Hazatalál  (-NEW!-)
    21
    MK & Jonas Blue Feat. Becky Hill - Back & Forth
    22
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    23
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    24
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    25
    Antonyo - Give Me The Night (-NEW!-)
  • 48. Hét (2018. november 26. - december 02.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    2
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    3
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    4
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    5
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    6
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    7
    Lisa Stansfield - Never Ever
    8
    Rúzsa Magdi - Aduász
    9
    Ed Sheeran - Happier
    10
    Bebe - Vágyak
    11
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful
    12
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    13
    Tiesto - Jackie Chan
    14
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    15
    Compact Disco - Közel
    16
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    17
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
    18
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    19
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    20
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    21
    MK & Jonas Blue Feat. Becky Hill - Back & Forth
    22
    New Level Empire & Republic - Valódi
    23
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    24
    David Guetta Feat. Anne-Marie - Don't Leave Me Alone
    25
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back
  • 47. Hét (2018. november 19. - november 25.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    2
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    3
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    4
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    5
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    6
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow
    7
    Lisa Stansfield - Never Ever
    8
    Rúzsa Magdi - Aduász
    9
    Ed Sheeran - Happier
    10
    Bebe - Vágyak
    11
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful
    12
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    13
    Tiesto - Jackie Chan
    14
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    15
    Compact Disco - Közel
    16
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby
    17
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
    18
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    19
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    20
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    21
    MK & Jonas Blue Feat. Becky Hill - Back & Forth
    22
    New Level Empire & Republic - Valódi
    23
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    24
    David Guetta Feat. Anne-Marie - Don't Leave Me Alone
    25
    Pistol Annies - Got My Name Changed Back (-NEW!-)
  • 46. Hét (2018. november 12. - november 18.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    2
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    3
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    4
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    5
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    6
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    7
    Ed Sheeran - Happier
    8
    Rúzsa Magdi - Aduász
    9
    Lisa Stansfield - Never Ever
    10
    Lady Gaga & Bradley Cooper - Shallow (-NEW!-)
    11
    Bebe - Vágyak
    12
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful
    13
    New Level Empire & Republic - Valódi
    14
    Tiesto - Jackie Chan
    15
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    16
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    17
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    18
    Compact Disco - Közel
    19
    Clean Bandit Feat. Demi Lovato - Solo
    20
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    21
    David Guetta Feat. Anne-Marie - Don't Leave Me Alone
    22
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
    23
    MK & Jonas Blue Feat. Becky Hill - Back & Forth
    24
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    25
    Clean Bandit Feat. Marina & Luis Fonsi- Baby (-NEW!-)
  • 45. Hét (2018. november 05. - november 11.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Got Paid
    2
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    3
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    4
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    5
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    6
    Weezer - Can’t Knock The Hustle
    7
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    8
    Tiesto - Jackie Chan
    9
    Rúzsa Magdi - Aduász
    10
    Maruv & Boosin - Drunk Groove
    11
    New Level Empire & Republic - Valódi
    12
    Clean Bandit Feat. Demi Lovato - Solo
    13
    Bebe - Vágyak
    14
    Ed Sheeran - Happier
    15
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    16
    Lisa Stansfield - Never Ever (-NEW!-)
    17
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful
    18
    David Guetta Feat. Anne-Marie - Don't Leave Me Alone
    19
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    20
    Compact Disco - Közel (-NEW!-)
    21
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    22
    Lenny Kravitz - Low
    23
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    24
    MK & Jonas Blue Feat. Becky Hill - Back & Forth
    25
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó
  • 44. Hét (2018. október 29. - november 04.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Get Paid
    2
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    3
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    4
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    5
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    6
    Clean Bandit Feat. Demi Lovato - Solo
    7
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    8
    Tiesto - Jackie Chan
    9
    Maruv & Boosin - Drunk Groove
    10
    Rúzsa Magdi - Aduász
    11
    David Guetta Feat. Anne-Marie - Don't Leave Me Alone
    12
    New Level Empire & Republic - Valódi
    13
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    14
    Bebe - Vágyak
    15
    Weezer - Can’t Knock The Hustle (-NEW!-)
    16
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    17
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    18
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful
    19
    1Ed Sheehan - Happier
    20
    Dynoro Feat. Gigi D’Agostino - In My Mind
    21
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    22
    Lenny Kravitz - Low
    23
    Amin Van Buuren Feat. Conrad Sewell - Sex, Love & Water
    24
    MK & Jonas Blue Feat. Becky Hill - Back & Forth (-NEW!-)
    25
    Kelemen Kabátban - Milyen Jó (-NEW!-)
  • 43. hét (2018. Október 22. - Október 28.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Get Paid
    2
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    3
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    4
    Tiesto - Jackie Chan
    5
    Clean Bandit Feat. Demi Lovato - Solo
    6
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    7
    David Guetta Feat. Anne-Marie - Don't Leave Me Alone
    8
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    9
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    10
    Maruv & Boosin - Drunk Groove
    11
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    12
    New Level Empire & Republic - Valódi
    13
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999
    14
    Rúzsa Magdi - Aduász
    15
    Jonas Blue - Rise
    16
    Ed Sheehan - Happier
    17
    Dynoro Feat. Gigi D’Agostino - In My Mind
    18
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    19
    Kelemen Kabátban Feat. Fluor - Tombolunk
    20
    Bebe - Vágyak (-NEW!-)
    21
    Lenny Kravitz - Low
    22
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    23
    Bazzi & Feat. Camila Cabello - Beautiful (-NEW!-)
    24
    Amin Van Buuren Feat. Conrad Sewell - Sex, Love & Water
    25
    Geszti Péter - Miamiba Mentem
  • 42. hét (2018. Október 15. - Október 21.)
    1
    Sigala & Elle Eyre & Meghan Trainor - Just Get Paid
    2
    Calvin Harris & Sam Smith - Promises
    3
    Tiesto - Jackie Chan
    4
    Clean Bandit Feat. Demi Lovato - Solo
    5
    LSD Feat. Sia & Diplo & Labrinth - Thunderclouds
    6
    David Guetta Feat. Anne-Marie - Don't Leave Me Alone
    7
    Caramel x Nigel Stately - Szabadesés
    8
    Kowalsky Meg A Vega - Amire Szültek
    9
    Kygo Feat. Imagine Dragons - Born To Be Yours
    10
    Jonas Blue - Rise
    11
    Maruv & Boosin - Drunk Groove
    12
    New Level Empire & Republic - Valódi
    13
    Loud Luxury Feat. Brando - Body
    14
    Geszti Péter - Miamiba Mentem
    15
    Amin Van Buuren Feat. Conrad Sewell - Sex, Love & Water
    16
    Rúzsa Magdi - Aduász (-NEW!-)
    17
    Jess Glynne - I’ll Be There
    18
    Dynoro Feat. Gigi D’Agostino - In My Mind
    19
    Jetlag Feat. Eckü - Ami Itt Történik Itt Is Marad
    20
    Kelemen Kabátban Feat. Fluor - Tombolunk
    21
    Lenny Kravitz - Low
    22
    Halott Pénz - Hajtól Szívig
    23
    Wellhello - Az Utolsó Hibám
    24
    Ed Sheehan - Happier
    25
    Charli XCX & Troye Sivan - 1999 (-NEW!-)
MAI MŰSOROK
06:00-10:00 | Reggeli cocktail
12:00-14:00 | Déli kívánságműsor
14:00-18:00 | Élénk Délután
18:00- | Gong FM - Esti Hírek
18:00-20:00 | Interaktív kívánságműsor
20:00-24:00 | Do The Party
Elérhetőségeink
Titkárság: 76 /414 030
E-mail: titkarsag@gongradio.hu
Értékesítés: 06 20/524/7671 (munkanapokon 8 - 17 óráig)
E-mail: ertekesites@gongradio.hu
Stúdió / Kívánságműsor: 76 / 414 - 010
Kívánságműsor sms: 06 20/ 9 414-020
E-mail: studio@gongradio.hu
Útravaló
"Az az ember nem lehet boldog, aki sohasem becsüli a maga állapotát, sem azt nem értékeli amivel bír, hanem az után sóvárog, amit nem birtokolhat. A bizonytalanért a bizonyost semminek tartja, és nyughatatlan elméje mindig arra ingerli, hogy jobb volna ott lenni, ahol nincsen." Biblia
Felügyeleti szerv
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
A műsorszolgáltató médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra Program keretében támogatja.